A közigazgatási területén ebben az évben Békéscsaba összesen 98 db parkolóhelyet létesített személygépkocsik részére – közölte Vantara Gyula polgármester.
A Kórház utcában 48 db merőleges beállású, a Ligeti soron 24 db párhuzamos beállású parkoló épült, amely a Széchenyi ligetben lévő látogatóközpont, a közeli sportlétesítmények és az épülő „AGÓRA” Multifunkcionális Közösségi Központ látogatóit is egyaránt kiszolgálja. A Trefort utca 4. szám előtt 4 db párhuzamos parkoló és 1 db mozgáskorlátozott megállóhely, a Kazinczy ltp. 30. szám mellett 7 db ferde beállású személygépkocsi parkoló, a Deák utcán a Református templom előtt 4 db párhuzamos beállású parkoló, valamint a Berényi úti temető bejáratánál 10 db párhuzamos beállású parkoló épült meg ez év során – tájékoztatott Vantara Gyula.
Békéscsaba polgármestere hozzátette: az önkormányzat 2011-ben 26,8 millió forintot fordított saját bevételeiből e célra. Békéscsaba önkormányzata az eddigi döntések alapján jövőre további parkolókat építtet. 10 db parkoló építését a Kölcsey utcai óvoda előtt, 43 db személygépkocsi parkoló létesítését a Kórház utcában, és 3 db autóbusz parkoló létesítését a Gőzmalom téren valósítja meg. Az erre vonatkozó műszaki tervek már elkészültek, a hatósági engedélyek rendelkezésre állnak.